Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
Vivi 22 éves, nemrég költözött vissza Miskolcra, előtte 10 évig külföldön élt. Öt évig Kanadában, öt évig pedig Németországban, kint járt iskolába is. Nagyon szeret táncolni, bulizni, zenét hallgatni és a barátaival tölteni az idejét. Többször volt nap lánya a BOON-on, a fotózásokat nagyon élvezte. Vonzza a fotómodellkedés világa, ezért is volt bátorsága jelentkezni a versenyre. Emellett pedig nemrég ért véget egy hosszabb kapcsolata, ezért úgy gondolta, belevág egy új kalandba. Vivi 160 cm magas, csillagjegye rák. Kedvenc zenéje a Maluma, kedvenc parfümje a Lady Million, legszívesebben hamburgert eszik és gyümölcslevet iszik.