Tündérszépek – 2020

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Mikite Vivien Bianka
18, Oroszlány

Az oroszlányi Hamvas Béla Gimnáziumban végzem tanulmányaimat. A szabadidőmet legfőképpen sporttal vagy olvasással töltöm, könyvek terén Stephen King írásait kedvelem a legjobban, de egy Rejtő Jenő regényt sem vetek meg. Öt évig kosaraztam, ezt már csak hobbi szintem űzöm, de emellett kipróbáltam a focit és a tekét is. Ezen kívül sminkmodellkedem is. A versenyre leginkább az új élmények és új emberek megismerése miatt jelentkeztem.

 

A 165 centiméter magas Vivien Bianka a Bika kegyében született. Szereti a grillezett csirkemell, párolt zöldséggel, valamint a kávét. Kedvenc zenéje Nicki Minaj-tól a Barbiana, parfümje pedig a Rare Amethyst.

Tündérszépek – 2020