Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Krisztina fábiánházi lány, Mátészalkán rendészeti szakon tanul. A versenyre azért jelentkezett, hogy új dolgokat próbáljon ki. Hobbija az utazás, célja, hogy minél több helyre eljusson, de röplabdázni is szeret. Imádja az állatokat, főként a tacskókat. Barátságos személyiségnek vallja magát, szeret új embereket megismerni, s reméli, erre a Tündérszépek verseny alatt is lesz lehetősége. Csillagjegye bak, kedvenc étele a pizza, itala a mohito. Mostanában legtöbbször CChase Atlantic – Meddle About című számát pörgeti a lejátszóban, a kedvenc parfümje pedig a Superz Hello Baby.
Horváth Krisztina
18 Fábiánháza
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Tóth Alexandra
19
Hajdúszoboszló
Kecskeméti Csenge
19
Debrecen
Ruszkai Martina
28
Gelej
Kiss Rita
18
Mátészalka
Bőnyei Bianka
20
Kömörő
Szűcs Zsófia
21
Debrecen
Takács Boglárka
20
Méra
Sebák Vanda
24
Buják
Oláh Dominika
23
Cigád
Varga Brigitta
24
Debrecen
Szabó Barbara
19
Debrecen
Kiss Ágnes
24
Balmazújváros
Péter Barbara
24
Tornyospálca
Dienes Éva Liza
30
Sátoraljaújhely
Kövesdi Vivien
23
Miskolc
Borbély Barbara
25
Demecser
Szabó Rebeka
20
Hajdúsámson
Kiss Emese Anna
19
Debrecen
Szalóki Karina Patrícia
23
Miskolc
Orosz Renáta
21
Hajdúhadház
Hadar Vanessza
21
Földes
Roskó Bianka
20
Nyírkarász
Biró Evelin Anita
25
Tiszalök
Orosz Viktória
22
Szerencs
Lipták Viktória
24
Mándok
Fekete Fanni
22
Hajdúböszörmény
Kovács Kitti
26
Balkány
Gellért Lívia
22
Debrecen
Madura Gyöngyi
30
Kazincbarcika
Nagy Nóra
28
Miskolc
Mikó Fanni
21
Szikszó
Kondor Georgina
30
Alsóbereczki
Varga Aida
27
Felsőnyárád
Kecskés Boglárka Csilla
25
Hajdúsámson
Szabó Regina
22
Kocsord
Kovács Lili Klaudia
22
Debrecen
Siountas Anna
19
Nyíregyháza
Szabó Vivien
23
Putnok
Ungvári Dorka
22
Debrecen
Klé Vanessza
19
Nyírábrány
Lukács-Karajos Judit
30
Nyíradony
Szántó Barbara Fanni
19
Miskolc
Faragó Zsuzsanna
18
Nyíregyháza
Budai Ilona
20
Ózd
Korábbi versenyek