Tündérszépek – 2022
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.
Krisztina a Pécsi Tudományegyetem Bölcsésszettudományi karának tizedik féléves tanulója, történelem – német szakos tanár szeretne lenni. Hobbija a futás, ami igazi kikapcsolódás számára, már hat éve. Emellett szeret a vőlegényével kirándulni, utazni. Igazi versenyző típus volt mindig is, ezért szeretné itt is kirpóbálni magát. Családja és baratái is támogatták abban, hogy jelentkezzen a szépségversenyre.
Magassága 165 cm, csillagjegye szűz. Kedvenc étele a zalai krumpliprósza, kedvenc itala pedig a limonádé. Kedvenc zenéje Adele-től az Easy on me, parfümje pedig Nike Ultra Pink.